5. téma
A festészet ásványtana

Az emberek mindig szerették a színeket.  Színezték a ruhákat, a használati tárgyakat, gyűjtötték a színes virágokat, színes köveket. Festésre nagyon régen használnak különböző szervetlen és szerves eredetű festékanyagokat.
A színeknek szinte minden kultúrában szimbolikus jelentése is van.
A legrégibb ismert festmények a francia Grotte Chauvet-ban találhatóak, egyes történészek szerint körülbelül 32.000 évesek.
Ezek vésett és festett, nagyrészt okker és fekete pigmentekkel színezett vadászati események, melynek szereplői az állatok és emberek.
A festészet legkorábbi bizonyítéka az Arnhem Land sziklafestések Észak-Ausztráliában.
A legalsó rétegben lévő anyag ezen a helyszínen körülbelül 60.000 éves. A régészek megtaláltak egy töredéket a szikla festészetnek egy Észak-Nyugat-Ausztrália területén fekvő mészkő barlangban. A világ minden tájáról vannak példák a barlangrajzokra, pl. Franciaország, Spanyolország, Kína, stb.
 
A negyedkorszak paleolit nevű szakaszából származnak. Egyenesen megdöbbentőek ezek a festmények. Egy félállati, kannibáli állapotban levő emberfaj alkotásai, amelyek a legprimitívebb segédeszközökkel teremtődtek meg: lobogó tűzfénnyel világított barlangban, ahol a barlang hepehupás fala egyenes tiszta síkot alig adott, ahol csészeszerűen kivájt kőlap volt a paletta, zsírral összegyúrt ásvány, szén vagy mészpor volt a festék és faszilánk az ecset.

És mégis: olyan művészi alkotóerővel, virtuóz technikával vannak megalkotva ezek a szebbnél szebb barlangi freskók, hogy a modern művészetből se sok hasonlót lehet melléjük állítani.
A körvonalak lágy vonalak, a plasztikus formák pedig igen finom fényárnyék hatásokból és a tónusok mesteri egymásba vezetéséből alakulnak.
Nem kiszínezett rajzok ezek, hanem tiszta festmények a szó legmodernebb értelmében.
 
Az ókori Egyiptomban gyakran mágikus-vallásos eszmék szabták meg a színek alkalmazását.
A színek szimbolikája az orvoslásban is megjelent.
Az ősi Egyiptomban gyakoriak voltak a vörös amulettek. A hit szerint ezek megóvták a katonákat a sebesüléstől és elállították a vérzést.
A sárga szín a Napot, a boldogságot és a gazdagságot jelképezte.
A kék az isteni igazságot jelképezte, az egyik legfontosabb szín volt.

Még ma is elég nehéz kimerítően értekezni az egyiptomi festészet történetének minden részletéről. Inkább a rajz nagy korszakairól és a kompozíciós rend alakulásáról lehet beszélni. Bár az Újbirodalom előkelőinek temetőjében, Théba nyugati oldalán százával tártak fel sírokat a XVIII. dinasztia elejétől a XIX. dinasztia végéig tartó korszakból, ezek jól illusztrálják a festészetben végbement változásokat. A színek elhalványodtak, a részletek gyakran eltűntek, a falra pedig az idők folyamán gyakran annyi minden rakódott rá, hogy sokszor előbb meg kell tisztítani a felületet a festmények tanulmányozásához. Amikor ezekhez a festményekhez közeledünk, az őket borító korom- és piszokréteg alatt remek rajzot és színezést fedezünk fel. Így némi fogalmat alkothatunk erről a kevéssé kiaknázott, gazdag anyagról.

A Médiumi ludak híres falfestményének részlete a IV. dinasztia korából, az i. e. 2500 körüli időkből származik (Kairó, Egyiptomi Múzeum). A fekete és fehér között már finoman árnyalt színskála alkalmazása figyelhető meg.  A kép az Óbirodalom falfestményei közül a legfontosabbak közé sorolható. A festékek természetes színezőanyagok: vasoxidból készül a vörös és a gesztenyebarna, malachitból és azuritból a zöld és a kék. A formák pontossága, a színek hitelessége, a tökéletes kidolgozás olyan benyomást kelt, mintha egy zoológiai tankönyv lapjait forgatnánk.
Az észak-amerikai indiánok főleg vörös sárga és kék színeket alkalmaztak eszközeiken, házak előtti védőoszlopaikon.
A festészet korai szakaszában a színek szimbolikáját a praktikum határozta meg. A legfontosabb kérdés a színek minősége és a festékek ára volt.
Tudjuk, hogy Földközi-tenger keleti partvidékén terültek el a föníciaiak. Nem alkottak egységes államot, a városállamok megőrizték a függetlenségüket. Évszázadokon át a papiruszt Büblosz városa szállította a görögöknek tovább. Ennek emlékét őrzi a Biblia szó. A kereskedők a behozott árukért cserébe fát és ügyes kézműveseik termékeit vitték ki. Híresek voltak az üveggyártásukról és a festett szöveteikről. A bíborfestéket elsőként ők állították elő egy tenger csiga (bíborcsiga) nedvéből.
A reneszánszban és az azt követő időszakokban a színek jelképes értelmet hordoztak, és a színvilág is nyomatékot adott a képnek. Mély tónust alkalmaztak a drámák megjelenítésében, ragyogó váltószínezést a természetfeletti ábrázolásánál és a finom árnyalatokat a naturalista témáknál. 
Newton foglalkozott először "komolyabban" a színekkel. A "hivatalos" álláspont ellenőrzésére a napfény egy nyalábját prizmán bocsátotta át és bemutatta, hogy az a spektrum színeire bomlik a falon.

Az emberek már ismerték a szivárványt, természetesen, de azt hitték, hogy az csak valami szép rendellenesség. Newton következtetése valójában az volt, hogy ezek a színek - vörös, narancs, sárga, zöld, kék, ibolya, és a köztük lévő átmenetek - az alapvetőek. Az, amit a fehér fénysugárban látunk, ha mélyebben megvizsgáljuk csodálatosan összetett.
Elég régóta ismert jelenség a lángfestés is.
Bizonyos fémek, illetve vegyületeik a lángot jellemző színűre festik.
Ezt a jelenséget használják az analitikában illetve a tűzijátékok pirotechnikai keverékeiben.

Színgyártás – színkeverés ásványtana

A színek, színes anyagok előállításához nem feltétlenül kell ismerni a "fizikai-kémiai hátteret". A legegyszerűbben ezt úgy oldották meg, hogy kerestek valamilyen anyagot, ami éppen olyan színű, amilyenre szükségük volt.
Aztán biztosan hamar rájöttek arra is, hogy két különböző színű anyag összekeverésével lehet készíteni egy harmadik színt.
Biztosan ezt a módszert alkalmazta az ősember is barlangrajzokon. Ezek egy része "fekete-fehér" volt, csak faszenet, kormot használtak hozzá. (A korom ma is nagyon elterjedt fekete pigment.)
A festékekkel kapcsolatos legrégebbi írásos anyag időszámítás kezdete előtt (kb. 2600 éve) maradt fenn Kínában.
Egyiptomban a legfontosabb vörös pigment a vízmentes vas(III)-oxid volt. A falfestményeken és a festett tárgyakon már a predinasztikus időkben (Kr. e. 5000-3000) megjelent.
Később, a Kr. e. II. évezred táján realgárt, (arzén-szulfidot - As4S4) is használtak. Ez élénkebb színű volt a vas-oxidnál.

Két természetes fehér pigmentet, krétát (kalcium-karbonátot) és gipszet (kalcium-szulfátot) használtak. Egyes feltevések szerint mesterségesen előállított, fehér ólom-karbonáttal is dolgoztak.
Fekete pigmentként elsősorban kormot használtak.
Sárga pigmentnek eleinte okkert (hidratált vas(III)-oxid) használtak. Később felfedezték, hogy az auripigment (arzén-triszulfid) és az ólom-antimonát sárgára színezi az üveget.
Kék pigmentnek eleinte azurit (bázisos réz-karbonát) ásványt használtak, de ez elég halvány színt ad. Később mesterségesen előállított kalcium-réz-tetraszilikátot használtak.
Zöld pigmentként malachitot, krizokollát (réz-szilikátot) bázisos réz-acetátot, réz-oxidot és vas(III)-oxidot is használtak.
A festők hosszú időn keresztül saját maguk keresték meg a szükséges pigmenteket és azokból keverték ki a megfelelő színű festékeiket.
A kémiát szeretik úgy ábrázolni, hogy mindenféle színes folyadékokat öntöget össze, amikből aztán színes füstök törnek elő.

A kémia persze nem csak színes anyagokkal foglalkozik, de a vegyiparnak egy lényeges területe a festékekkel, pigmentekkel foglalkozó szakterület.
Komoly iparág a festékek előállítása, de alapelvében nem változott. Ma is természetes vagy mesterséges vízben (illetve az adott oldószerben) oldhatatlan, megfelelő színű és megfelelő méretű szemcséket használnak a festékek színanyagához (pigmentjéhez).
Bármennyire meglepő a színes oldatok nem alkalmasak színezésre. A színhatás eléréséhez megfelelő méretű szemcsék kellenek. Amennyiben a színes anyag már a kötőanyaggal is úgy keveredik, hogy kicsi részecskéi valamivel nagyobbakká tömörülnek, és ez a méret hígítószerben is ilyen marad, akkor festésnél - a hígítószer elpárolgása, beszívódása, illetve beszáradása után - az adott anyagot színes réteg vonja be.
A fentebb említett okokból a növényi és állati eredetű színanyagok, amelyeket különböző termésekből, gyökerekből vonnak ki, önmagukban nem alkalmasok festésre.

Első lépésként egy rosszul oldódó hordozó anyaghoz kell ezeket kapcsolni, hogy ne alkossanak valódi oldatot, hanem megfelelő méretű részecskéket képezzenek. Már az ókorban is krétát, vagy márványlisztet használtak erre a célra. Egyes színanyagokat pedig kémiai úton, pl. lúggal alakítottak át rosszul oldódó csapadékká.

Moritz, hesseni tartománygróf családjával, August Erich 1630 körül készült képén az akkori ruhaviselet színei láthatók.
A ruházat, textilanyagok festése elsősorban szerves eredetű festékekkel történik.
Sokáig csak természetes festékeket alkalmaztak. Később egyre több szintetikus festék jelent meg a textiliparban.

A textílanyagok festése is meglehetősen régi eredetű. Időszámítás előtt 700 körül már foglalkoztak gyapjúfestéssel Rómában.
A 2-3. századból már maradtak fenn bíborvörös textilek az indigó használata pedig még ennél is régebbi.

(Indigót használnak a kékfestők is - ez látható a képen.)
1788-ban kezdik el a pikrinsav használatát a gyapjú festésére, sárga festékként.  1856 William Henry Perkin leírja az első szintetikus festéket, a mályvaszínű anilint.

Felhasznált irodalom:

• vilaglex.hu//Erdekes/Html/SzinFiKe.htm
• Rókayné Kálydi Bea: Miért? 1000 kérdés és válasz a fizika köréből
• Szónoky Miklós (1997): Ásványok és drágakövek a kultúrtörténetben, Természet Világa 128.6. p 280-281 pp.