2. Téma
Az ember és a természet viszonya, története

Az emberi faj kialakulása óta az emberiségnek a természethez való viszonya igen sokféle volt, és még ma sem egységes az egyes emberi populációk között. Igen hosszú időn keresztül filozófiai kérdésként kezelték, maga a természet is filozófiai probléma volt.
A mechanikus természetfilozófia szerint, melynek ismert képviselői Gallilei, Descartes, Newton, a világ leírható anyagi részecskék mozgásával. Ezáltal a természet már nem filozófiai probléma, de a mechanikus természetfilozófia még mindig nem foglalkozik az emberrel. Később a 20. század tudományos eredményei (relativitáselmélet, kvantummechanika) alapján elmondhatjuk, hogy a világról lehet tudományosan gondolkodni, de mechanikusan nem. A régi természetfilozófia mégsem éledt újjá.
A természet egyre fokozottabb kihasználásának, a kapitalizmus fejlődésének eredménye a környezeti válság kialakulása lett. Ekkor jöttünk rá arra, hogy az embernek a természethez való viszonya alapvetően hibás, és a kialakult helyzetet a mechanikus természtetfilozófia alapján nem tudjuk értelmezni és kezelni. Tehát változásra van szükség.
Új filozófiai irányzat alakult ki, a környezetfilozófia. Itt az ember és a természet viszonya áll a középpontban. Ha az embert természeti entitásnak tekintjük, akkor vizsgálható az ökológia módszereivel, melyeknek középpontjában szintén az ember és a természet viszonya áll. A környezetfilozófusok felismerték az ökológia tudományának paradigmatikus jelentőségét, a mechanikus világkép helyett „ökológikus” világkép kialakítását szorgalmazzák.
Egyértelművé vált, hogy az ember a természet része. Ökológus szemmel nézve invazív fajnak tekinthetjük magunkat. Az idők során, ha az ember új területre érkezett, a nagytestű emlősök és madarak tömeges pusztulása volt megfigyelhető. Ezen ősi „természeti” népek ugyanúgy viselkedtek, mint később az európai gyarmatosítók is. Ahol az ember nem tudott egyensúlyban lenni környezetével, kipusztult.

Néhány konkrét példa az ember és a természet viszonyára:
- vadászok ill. gyűjtögetők szemében a természet csodálattal és félelemmel eltöltő jelenlét, akit imádni és engesztelni kell
- pásztoroknak és földműveseknek munkatársa, akit tisztelni és megérteni kell
- termelő ill. fogyasztó számára nyersanyag, amit használhatunk (legtöbbször ész nélkül…)
Ha az ember továbbra is csak kizsákmányolja és kihasználja a természetet, tehát nem érzi határait, akkor a globális kipusztulás szélére kerülhet.

Kultúrák és természeti képek

A régi időkben, mikor még a fejlett technológia és világvallások nem jellemezték az emberi populációt, az ún. természeti népek nemhogy óvták, védték a természetet, hanem vele EGYÜTT éltek, féltek tőle, tisztelték. Teremtményeit és elemeit istenekként imádták. Természetvallásuk következtében nemcsak elvettek, hanem adtak is a természetnek. Így valamiféle egyensúlyt alakítottak ki. Különböző népek persze különböző féleképp álltak a természethez.

Tekintsük át a legfontosabbakat!
Az indián törzsek igen közel álltak (és a még meglévő törzsek a mai napig is) a természethez. A törzsek sámánjai közvetítettek a természeti szellemek és népük közt, „értettek” az állatok és növények nyelvén, meghallották a kövek évezredes bölcsességeit, verseltek a széllel. Magukat is állatokról, növényekről, természeti jelenségekről nevezték el, mintegy azonosulva magával a természettel (Sánta Őz, Tavaszi Szellő, Farkasokat Bűvölő). Aztán jöttek a gyarmatosítók és nagy részüket kiirtották, pedig ők csak földjüket, a Földanya ajándékát féltették.

A keleti vallások népei kicsit már elvakultabbak, kétféleképp közelítik meg a természetet. Az egyik szempont szerint csak a természeti törvények tökéletes ismerete által hasznosíthatóak a források az emberi felhasználás számára, mely szemléletet az állatok és a növények életkörülményeinek javítása teszi teljessé. A másik megközelítés szerint a természeten keresztül észlelhetővé válik a saját belső béke és nyugalom. A buddhista szerzetesek a természetben keresték az elvonulásra alkalmas helyeket, képesek voltak hónapokat egy barlangban meditációval tölteni, csak hogy ne ártsanak az állatoknak növényeknek.

A zsidó-keresztény kultúra ellentétben a pogány természeti népek és Ázsia vallásaival, kereszténység hangsúlyozta, hogy Isten akarata szerint való, hogy az ember a természetet a maga céljaira kihasználja. A pogányság felszámolásával a kereszténység lehetővé tette a természetnek a természeti dolgok iránti közönyös kiaknázását, és leomlottak a természet kizsákmányolására vonatkozó régi tilalmak. Egy Biblia idézetben viszont megtaláljuk, hogy az „uralkodás” az állatok felett nem jelentheti elpusztításukat, kizsákmányolásukat!

Bárhogy is állnak hozzá az egyes kultúrák a természethez, manapság mindegyik elismeri, el kell hogy ismerje, baj van és ezért csak saját maguk (tisztelet a kivételnek) a felelősek. Ezek után el kell jutni majd arra a szintre, hogy változtassanak életvitelükön még akkor is, ha ez egyébként vallási tilalmakat sért meg.

A természetvédelem története a világban - vázlatosan

Kezdetek:
- Regisztrált fajkihalások (rádöbbenés!):
1627: vadmarha eltűnt Európából
1670: dodó madár eltűnt Mauritiusról
- Rendeletek (tegyünk valamit!):
1769: erdővédelmi rendelet Mauritiuson
1852: Kelet-Indiai Társaság szabályozza a természeti erőforrások használatát
- Szervezetek (fogjunk össze!):
1865: Preservation Society
1899: Royal Society for Preservation of Birds (RSPB)
1872: Yellowstone Nemzeti Park
2006-os állapot:
-A védett területek száma: 64 ezer
- Összterülete: 16 millió km2, ez az országok területének 11,63%-a
-A védett területek aránya ma már meghaladja a szántóföldekét!

A természetvédelem története Magyarországon 1945-ig
1900 előtt:
1. -1426 Zsigmond erdőrendtartási rendelete
2. -1581-től Székely falutörvények (az erdőhasználat szabályozása: Gyergyóújfalu, Zalán, Imreh I. (1973)
3. -1729 III. Károly – a vadászat, madarászat szabályozása
A királyok intézkedésének célja valószínűleg, elsősorban a saját szórakozásuk (királyi vadászat) volt. A székely falutörvények azonban gyönyörű példát szolgáltatnak arra, hogy egy közösség saját hosszú távú igényeit felismerve a fenntartható természethasználatot tervezte meg.
4. -1879 Első magyar erdőtörvény (véderdő fogalma, táji értékek)
5. -1883 Vadászati törvény (énekes madarak, költési idő)
6. -1894 Mezőrendőrségi törvény, Madártani Intézet (Herman O.)

A 19. sz. végén, Angliával egy időben alkották hazánkban az első törvényeket, amelyek a természet használatát szabályozzák.) 1900-ban hirdették ki a Madarak és Fák Napját először FM rendeletben, ezzel együtt rendeletbe foglalták, hogy 132 madár, valamint a cickány, a sün, a vakond, „hasznos” állatok. 1908-ban Kaán Károly javaslata alapján a természeti emlékek összeírása elkezdődik.

Kaán Károly (1931): „Természetvédelem és természeti emlékek” c. könyvének megjelenése. Elindult a figyelemfelhívás, népszerűsítés, nemzetközi áttekintés igen korszerű színvonalon a hazai természetvédelemben. 1913 után, 1935-ben megjelenik a Második erdőtörvény. A törvény életre hívta az Országos Természetvédelmi Tanácsot (Központi szerv, amelynek egyedüli feladata a természetvédelem szervezése!) A Tanács javaslata alapján a földművelésügyi miniszter – más tárcákkal egyetértésben – természetvédelmi területeket és tájvédelmi körzeteket létesíthetett. Debreceni Nagyerdő (1939), Szársomlyó, Baláta-tó, Ohati erdő, Szegedi Fehér-tó, stb., összesen 219 (1000 ha, 0,01% 1945-ig).

1950: A Bátorligeti lápot természetvédelmi indokkal állami tulajdonba vették, és elvégezték alapos feltárását. Tihanyi Tájvédelmi Körzet, mint első tájvédelmi körzetünk kijelölését követte a Sashegy, Nagymező stb. védetté nyilvánítása, de összesen még csak az ország 0,1%-volt ekkor védett.
1961-ban megszületett a Természetvédelmi jogszabály a barlangok ex lege védettségéről, így innentől valamennyi barlang védett lett.   (vezetője: Tildy Zoltán) nagyon kevés védetté nyilvánítás volt, Mártély, Büdösszék, Bugac, stb. (össz. 0,2%) „Kihasználatlan lehetőségek korszaka”
1970 – 1980 az Országos Természetvédelmi Hivatal vezetője Rakonczay Zoltán volt, több kormányrendelettel segítették a természetvédelem ügyét:
-1971: Kormányrendelet
a. Helyi védettség lehetősége: települések tanácsai védetté nyilváníthatnak saját területeket.
b. Fajok védelme: 319 madárfaj és az erdélyi hérics védetté nyilvánítása.
c. Nemzeti Parkok alapítása lehetségessé vált
d. Területi szervek kialakítása elkezdődött.
-1973: Hortobágyi NP, 1975: Kiskunsági NP, 1977: Bükki NP
e. Védett területek: 0,15%  5%!! Extenzív szakasz
1977 átalakulás: Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal alakul. A hangsúly a környezetvédelemre kerül.
-1982: Természetvédelmi Törvény (barlang fogalmának bővítése, 340 növényfaj, 571 állatfaj, gerinctelenek is)
-1985: Aggteleki Nemzeti Park
-1987: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (minisztériumi szint, sok konfliktus)
-Nemzetközi egyezmények aláírása (ramsari: 1979, bonni: 1983, berni: 1989), Nemzetközi kapcsolatok kialakítása (aláírt egyezmények ratifikálása, csatlakozás szervezetekhez)
-1996: LIII. Törvény a természet védelméről
-1998: Környezetvédelmi Minisztérium
-A Nemzetközi Biodiverzitás-monitorozó Rendszer beindulása.
-Küzdelem az iparszerű, profitorientált erdő- és mezőgazdaság, valamint a bányászat és a vízügyi beavatkozások károsító hatása ellen.

1990 és 2002 között a természetvédelem területi szervei (a nemzeti park igazgatóságok) egyre sikeresebben léptek fel a természeti értékek pusztítása ellen. Viszonylag jó jogi háttér, növekvő tapasztalat, mind a kezelés, mind a hatósági munka terén. Probléma: sok konfliktus cégekkel, gazdasági érdekekkel és a lakossággal is.

2004: EU csatlakozás
a. Jogharmonizáció: Madárvédelmi és Élőhelyvédelmi Irányelv
b. Pannon régió feltüntetése az EU természetvédelmi térképén
c. Natura 2000 hálózat (20% védett terület!)
d. Agrárkörnyezetvédelmi program kezdete
Napjaink:
1. Az államapparátus leépítése (létszámcsökkentés a természetvédelemben is)
2. A hatóság átszervezése (óriási túlterhelés, kevés tapasztalat, igen bonyolult jogi szabályozás)
3. Növekvő gazdasági elvárások.
4. Az EU támogatások felhasználása csak más szakterületekkel (mezőgazdaság, erdőgazdaság, vízügy) együttműködve lehetséges. (ki az erősebb?)
5. A civil szervezetek növekvő jelentősége, de nem javuló helyzete.
6. A szükséges szemléletváltozás még nem következett be (alacsony támogatottság).

Tehát a természetvédelem központi szerve a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, ezen belül a természetvédelemmel a Természet és Környezetmegörzési szakállamtitkárság (Természetvédelmi Hivatal) foglalkozik, élén a természet- és környezet-megőrzésért felelős szakállamtitkárral. A minisztérium területi szervei a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségek (10 db), a nemzeti park igazgatóságok (9 db) – elsőfokú hatósági feladatokat látnak el. A másodfokú környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság szerepét az Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség tölti be.
Területi szervek: Nemzeti Park Igazgatóságok:
Aggteleki NP Ig., Balaton-felvidéki NP Ig., Bükki NP Ig. Duna.Dráva NP Ig.,  Duna.Ipoly NP Ig,. Fertő.Hanság NP Ig., Hortobágyi NP Ig., Kiskunsági NP Ig.,  Körös.Maros NP Ig.,  Őrségi NP Ig.  
Feladataik:  megőrzés (fenntartás), kezelés (rehabilitáció), feltárás, kutatás,
  bemutatás, oktatás, tudatformálás,
  vagyongazdálkodás
  hatósági tevékenység segítése, engedélyezés, büntetés

Nemzeti Park → háromféle jelentése van
 1. igazgatóság (szakemberek):  A felügyelők (botanikus, zoológus, geográfus, jogász, informatikus, hidrológus, erdész, mezőgazdász, közgazdász, pedagógus, néprajzos, építész, idegenforgalmi szakember, stb) a NP-ok központjában dolgoznak. Egyikük feladata a biodiverzitás monitorozás és a kutatások megszervezése (NBmR).
 2. működési körzet: A nemzeti park igazgatóságok működési körzetei lefedik az ország területét.
 3. védett terület: „meghatározott védelmi cél érdekében létesített vagy szabályozott és fenntartott, földrajzilag meghatározott területet jelent” (Biológiai Sokféleség Egyezmény)