Hogyan adnánk tovább nagyományainkat a családunkban? (Az 5.b osztály KÖRTE órája)

A népi szólás szerint az életnek 3 szüksége van: a születés, a házasság és a temetés. De régen még volt egy negyedik szükség is: a serdült ifjú fölavatása.
       Az 5.b osztályos tanulók így látták és mutatták be ezeket a magyar hagyományokat:

Felkészülés ...

 A SZÜLETÉS
A gyermekáldásban a vidék parasztsága Isten akaratát látta megtestesülni. Különösen annak örültek, ha elsőként fiúcska született, a hagyományos paraszti társadalomban ugyanis a fiú mindig értékesebbnek számított, mint a leány. 

Régen a gyermekeket a házaknál, otthon szülték meg az anyák. A gyerekágyas asszony ágyának neve: szülőágy, boldogasszony ágya, mely el van függönyözve.
   A szülés, a gyermekágy körül főleg tapasztalt, idősebb asszonyok tevékenykedtek, ez kedvezett a hagyományok továbbélésének. A néphit szerint számos veszedelem leselkedik az újszülöttre. Leginkább attól féltek, hogy a boszorkány az éj leple alatt kicseréli őt a maga nyomorék, torzszülött porontyával. Ez ellen védett a lepedővel elfüggönyözött ágy. A lefüggönyözéshez való lepedő neve: sátorlepedő, a kész ágy: a sátor; a születés ideje: sátoros ünnep.
A közösség gondoskodott a fekvő asszonyról. Főtt étellel, itallal rendszeresen komaasszonya látta le. A szokás, amelyet poszriknak neveztek, részleteiben tájanként és koronként változatos volt.
A bába a gyereket kifogó ruhával segíti a világra. Megfürösztötte, és rengőbe, ringóba, bölcsőbe teszi, ami sok helyen nem egyéb egy teknőnél. A csecsemő kelengyéjét még terhessége idején összekészítette az asszony. Ennek ünneplő darabjait először a kereszteléskor használták. A sok cifra fejkendőből összeállított takaró a hiedelem szerint a majdani sok kérőt biztosította.
A keresztelésre legkésőbb egy héten belül sor került. A templomi szertartás révén a felekezet tagjai sorába fogadta a gyermeket. A keresztelést a szűkebb rokonság lakomával ünnepelte meg, ami a családba, közösségbe történő befogadást jelentette. A keresztszülőket már jóval a gyermek világrajötte előtt kiválasztották a szülők, legtöbbször ifjúkori barátaik közül. A komaság szoros, kölcsönös kapcsolat volt és egy életre szólt. A keresztszülő-párra a gyermek élete folyamán számos kötelezettség hárult. Ennek egyike az újszülött illendő megajándékozása keresztelő alkalmával. A rövid gyermekágyas időszak leteltével a család élete visszatért a rendes kerékvágásba. Az ún. gyermekbútorok (bölcső, állóka, forgó, tolóka) a gyermekgondozás régi, nemegyszer a középkorig visszavezethető eszközei. Használatukat fenntartotta, hogy a paraszti életforma keretei között az anyának kevés ideje jutott apró gyermekére.

"Lakodalom van a mi utcánkba…" - A HÁZASSÁG

 A házasságkötés szokáskörének csúcspontja a lakodalom. Az ünneplés, az evés-ivás akár 2-3 napig is eltartott. A lakodalom szervezésében és lebonyolításában az örömszülőknek a lakodalmi tisztségviselők segítettek. A lány részéről a családi ház elhagyásának jelképe: ágyának kiadása jelentette; ez (sok helyen az ágyneműjének kiadására egyszerűsödött). Más tájakon tulipános ládájának (és benne kelengyéjének) meghordozásával hirdették ki a falu számára is a házasságot. Menyasszony ruhája: fehér színű - az ősi, hagyományos egyszerűség jelképe. Azt, hogy a lányból asszony lett: a főkötő jelzi. A menyasszonyt a koszorúsok, nyoszolyólányok öltöztetik, kísérik a templomba. A násznagy (a vőlegény és menyasszony keresztapja) a lakodalom intézője, jelvénye a bot. Idősebb férfi, aki a lakodalom elején elsőként köszönti az ifjú párt. A vőfély a lakodalom kisbírója, a menyasszony hopmestere. Vendéghívó, felszolgáló, ügyelő, kedvcsináló, köszöntő. Jelvénye: bot, kalap, bokrétás szalag. Régen kardja is volt ezzel verte le a menyasszony fejéről a pártát.

A TEMETÉS

A koporsót (hidegágy) régebben a molnár, vagy a falubeli asztalosok faragták. Anyaga fa vagy nád volt. A ravatal (a tisztaszobában) leterítésére halottas textíliákat, díszes lepedőket használtak. Színe: fehér; kék, sárga, rózsaszín - halvány - mintákkal. A népi hiedelmek miatt a tükröket fehér vászonkendővel, tükörtakaróval takarták le, ha a háznál halott volt.
      Sok helyen szekéren, gyászkocsin (Szent Mihály-lova) lassú menetben vitték a halottas háztól a halottat a temetőbe. Ez rendszerint az elhunyt családjának szekere volt és az ő állatai vontatták. A temetőkben kopjafákat állítottak a halottak emlékére. Ezeket a bognárok, ácsok esetleg fejfafaragók vagy a családtagok készítették. Több helyen, így Somogyban is, a református temetőkben a fejfák mérete, díszítettsége jelezte a halott korát, nemét, társadalmi rangját.

A temetés után régen mindenütt megülték a tort; ahol muzsikával, tánccal, énekkel búcsúztak a halottól.

Mit tanultunk ezen az órán? Összefoglalás